Archívum: Udvari értelmiség

/ május 16, 2021/ archív, Uncategorized

Az Economist Szolzsenyicin halála apropóján több cikkben is foglalkozott a diktatúrák és az értelmiség kapcsolatával. Egy nagyobb átfogó elemzésében az orosz intelligencia történetét, és mai helykeresését elemzi.

Elég egyszerű, de sok titokkal, némi nyállal és vérrel kevert történet a szovjet diktatúra értelmiségének története. Itt, Magyarországon is ismerjük ezt a történetet csak kicsiben. Itt is volt korrumpált értelmiség, de nem volt az atombombán zárt településeken dolgozó tudós elit. A mi mérvadó intelligenciánk néhány gépészmérnökből, agronómusból, de főként írókból, bölcsészekből és zenészekből állt. Igazi virágkorát nem is a legdurvább diktatúra alatt élte ez a réteg, hanem 56 után, amikor Kádár János a restauráció korai szakaszában eként jelölte ki az irányt: Nekünk az értelmiség most fontosabb, mint a puska.

Relatív gyengesége ellenére még ma is látható, milyen krízisként élte meg az akármilyen – esetenként bármilyen – kurzushoz kapcsolódó értelmiség, hogy szerepe egyre csökken. Kétségbe esve keresik saját Aczél Györgyüket, aki megbecsüli őket, aki veszélyesnek tartja őket, akit lehet nyilvánosan utálni, de akinek meghívásánál csak az bosszantóbb, ha nem hív meg. Akihez lehet közvetlen kapcsolatot szerezni. Oroszországban Jelcint nem érdekelte az értelmiség, és annak jókedve. Putyin szerette magát körbevenni neves értelmiségiekkel, előjogokat adott, tanácsolt. Jutalma az volt, hogy Nyikita Mihalkov nyílt levélben kérte, az alkotmány ellenére marajdon elnök atyuskája szegény Oroszországnak.

A huszadik században tekintélyes irodalma volt az értelmiség szociológiájának. Nyugaton is, keleten is. Van-e értelmiség, ha van, akkor osztály-e, osztályérdekeit követi, vagy más osztályok szószólói? Az egész mögött annak a keserve húzódik, hogy a nem szakértelmiségi intelligencia nem fért már el az udvarokban. A polgárság megerősödésével az udvarokban szolgáló értelmiség kint találta magát a piacon. A piac pedig kevés ilyen szereplőt igényelt. A legtovább a diktatúrákban virágzott a hagyományos udvari értelmiség. Igazi táptalaja a központosított felvilágosult abszolutista állam, majd a puha diktatúra. Később a 90-es évek folyamatait is nagy mértékben meghatározta ez a réteg. Részben kormánypozícióba került, részben pedig támogató mozgalmakban találta meg befolyását. Igazán azok a művelt, rugalmas értelmiségiek lettek sikeresek, akik változatos rekonverziós stratégiákkal hasznosították jártasságaikat. Lebilincselő akadémiai tudásukat, késő Kádár-kori kapcsolathálójukat, állami kapcsolataikat magán és/vagy állami nagyvállalatok szolgálatába tudták állítani. Mára ennek a stratégiának az ereje is fogyóban van. Az értelmiséget a nagyra duzzadt akadémiai szektor szívja fel. A politika professzionalizálódik, és az állam lassú lebontásával, elsőként a kultúra esik ki a látóköréből. A nagyvállalati vezetők számára ezzel leértékelődik az értelmiségi szolgálata, mivel nincs bejárásuk az “udvarba”.

Ne sirassuk ennek az értelmiségnek, mint politikai tényezőnek a hanyatlását. De ne feledkezzünk meg azért szellemi teljesítményéről sem. Vegyünk egy nagy levegőt, és folytassuk másképpen!

2008. szeptember

Share this Post

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*
*